Hát épp, amire vgére kitaláltam, pontosan hogy akarom folytatni a történetet, bekaptam valami szép kis vírust. Úgy kezdődött, hogy az első nap rettentően fájt a hasam, a gyomrom, szinte a kaját is úgy erőltettem magamba, mert utána még rosszabb volt. A legrosszabb az volt az egészben, hogy aznap volt anyu névnapja, tudjátok, sütikkel meg finom kajákkal... Másnap már csak néha-néha fájdult meg, de késő délután-estére elkezdett fájni a fejem. Tudtam, hogy hőemelkedésem vagy lázam van, de reménykedtem, hogy ez is elmúlik. A harmadnapom volt a legszörnyűbb. Végig 38-39 fokos lázam volt, a lázcsillapító egyszer vitte le 37.4-re pár órára. Este 39.3 volt, amit én először 40-nek néztem, de anyám felvilágosított... Remélem, hogy tényleg én néztem el és nem ő. Egész nap csak enni, inni meg a fürdőbe mentem ki, az ágyban döglöttem a tévé előtt. Ma már jobban vagyok, bár eddig megint csak feküdtem, de legalább már nincs lázam, legalábbis az utolsó mérés szerint. Amikor felkeltem még 38 volt, aztán bevettem egy lázcsillapítót, akkor 37 lett belőle, utána meg 36.5, szóval örülök. Remélem, hogy így marad. Szóval remélem megértitek, miért nem volt kedvem írni. Azt hiszem most megyek vissza az ágyacskámba, mert elég gyengének érzem még magam. Sziasztok!

Ismét megírtam egy újabb részt a The Dream Came True-ból. Én sem hiszem el! xD Azért ehhez ne nagyon szokjatok hozzá, mert nem hiszem, hogy hamarosan lesz ilyen, hogy két naponta írok. Amúgy csak nekem tűnt fel, vagy ti is észrevettétek, hogy eddig a 2. rész sokkal komolyabb, mint az 1. rész volt? Szerintem ez sokkal komolyabb hangvételűre sikerült, vagy nemtudom. Meg az egész az lett. Mármint az utóbbi fejezetekben. Ezzel kapcsolatban szívesen várnám a ti véleményeiteket is!

Óriási ihlethullám söpört ma végig rajtam, szerintem ez látszik a rész hosszúságából is. Ezen a borongós napon kicsit borongósabb hangulatú részt kaptok tőlem, a TDCT 3. fejezetét. Remélem tetszik, most nem is írnék mást, jó szórakozást hozzá!

Mielőtt valakiben hamis reményeket keltenék, nem hoztam ilyen haamr új részt. Csak gondoltam, erről be kell számolnom nektek. Itthon punnyadtam, és egyszercsak mi jött rám? Elkezdtem újra olvasni a Sarah-t. Az első részeknél komolyan mondom az asztalba csapkodtam a fejem. Nagyon hülyeségeket írtam, és szerintem (remélem) azóta javultam. Legalábbis észrevételeim szerint a stílusom is más lett. Az elején teljesen elhamarkodtam mindent, rosszabbul fogalmaztam, a másfajta hibákról ne is beszéljünk... Ha ti máshogy gondoljátok, hogy azóta nem javultam, írjátok meg, és... hát akkor nem tudom mi lesz, valószínűleg kifutok a világból, hogy ennyi részen keresztül ilyen rosszakat írtam. És nektek ezeket kellett olvasni. Gondoltam rá, hogy újraírom a Sarah elejét főleg, de nem hiszem, hogy az mostanába lesz. Túl sok időm venné el. Akik újként vannak itt, megkérném őket, hogy ne a Sarah's Diary-val kezdjék, met akkor az első pár mondat után itt hagyják az oldalt. Szóval ma szörnyülködtem egy sort magamon. Tényleg őszintén remélem, hogy azóta jobb vagyok.
Még valami. Magam is alig akartam elhinni, de ma megírtam a következő rész felét. Jó vagyok, mi? :D Szóval lehet, hogy az egy hétnél előbb kaptok csemegét, de ismét nem ígérek semmit! Na megyek, sziasztok!  

Bocsi, hogy az ígértnél később hoztam az új részt - merthogy fentvan! :D -, de sorba jöttek a gondok. Először, ahogy azt már írtam, nem volt jó a billentyűzetem. Aztán később persze kiderült, hogy azzal semmi baj, ahnem a géppel. Vettünk usb-set, de az sem volt jó. Aztán újra kellett telepíteni a windows 7-et. Utána pár napig minden jó volt, aztán baj lett a pendrive elosztómmal, persze arról működött minden (egér, billentyűzet, nyomtató, webcamera). De sikerült ezt is megoldani. De ez nem minden. Ugye itt a nyár, és amikor írhatnékom támadt, mindig közbejött valami: elmentünk valahová, jöttek a német rokonok, stb. Tudom, unjátok már a kifogásaimat, és megmondom őszintén, én is, hogy állandóan ezekkel kell jönnöm nektek. Úgyhogy megpróbálom(!) megfogadni, hogy hetente próbálok írni. De nem is szaporítanám a szót, olvassatok! :)

Tényleg nagyon sajnálom, hogy ilyen hosszú időn kerezstül nem voltam, de valahogy nem ment az írás, meg egy lusta dög vagyok, bizony... Na de mi is történt velem ebben az időben? Vége az általános iskolai éveimnek, elballagtunk. Szerenádon kisírtuk magunkat, nagyon hiányozni fog mindenki... De ami a legnagyobb meglepetés volt: kitűnő lettem nyolcadszorra is. :D Azt hiszem, ezt itt lezárhatom ,mert a következő osztály elég kemény lesz. Az évzáró után két nappal Dollyval elmentünk a Viva Cometre. Eszméletlen volt. :D Aztán egy hétre (kicsivel kevesebbre) elmentünk a papánkhoz nyaralni a Baslaton közelébe, ahol papám megbetegedett, utána a mamám is, és itthon előjött rajtam is ez a vírus, szóval most itt ülök ilyen szép időben óriási zsepihalom közt. De legalább visszatért a kedvem az íráshoz. Úgy döntöttem, hogy az új sztoriba mégsem kezdek bele, mert már előre látom a jövőjét: megírom az első pár részt, aztán ennyi. Ha már az első fejezetben megakadok, mi lesz később? tehát folytattam a TDCT-t. Bizony, elkezdtem a második részt, ami már fent is van! Tömören ennyi, remélem megbocsátjátok nekem ezt a néhány hónapot.

Végre bepótolom a beszámolót.
Na szóval: Múlt pénteken voltunk osztálykiránduláson. Esztergomot és Visegrádot látogattuk meg. Reggel 7-kor indult a busz, amiért 6-kor kelhettem... De megérte! Bár az utazás elég hosszú volt, meg a buszsofőrünk is mehetett volna jóval rövidebb úton. Ajka a Balaton fölött van, és úgy mentünk, hogy elmentünk Győrbe, úgy Esztergomba. Kerültünk egy "kicsit". így persze késtünk a Cooltúráról is. Ez arról szól, hogy fel lettünk osztva hármas csapatokra, kaptunk térképet meg egy feladatlapot, és így kellett bejárnunk a várost. Különböző állomásokon találhattuk meg a kérdésekre a választ - legtöbbször szobroknál, vagy emlékműveknél. Mi csak ketten voltunk, mert a harmadik személy nem volt hajlandó eljönni a kirándulásra, de ezt ne részletezzük. Mivel most jártunk először ebben a városban, elég nehéz volt tájékozódnunk. Volt, hogy fél órát keringtünk egy óriás szobrot keresve, de nem találtuk meg. Pedig elvileg óriás volt… Tíz embert biztos megkérdeztünk, merre kell menni, meg minden. Volt köztük turista, mint mi, valamint egy külföldit is sikerült kifognunk. Ezt idézném: „Német… angol… nincs magyar”. Út közben találkoztunk más csapatokkal is, néha segítettünk egymásnak is. A végén már két másik csapattal összeálltunk, és közösen oldottuk meg a feladatokat. Volt egy olyasmi kérdés, hogy milyen szlovák település van a nem tudom milyen híd túloldalán. Igaz, ki volt írva a neve a híd elé, de át akartunk menni Szlovákiába, hogy elmondhassuk, egy percig külföldön voltunk osztálykiránduláson. De aztán lebeszéltek minket, mert időre megy a verseny, meg hosszú is volt a híd. Miután végeztünk a kérdésekkel, a társammal futásnak eredtünk, és ott hagytuk a többieket (nem vagyunk szemetek, csak nyerni akartunk). Végül harmadikként értünk be, ami nyolc csapatból nem is rossz. Nem is volt 14 pontos (max), csak 13, mint nekünk is, csak az idő számított. Ezután pihenő következett: fagyiztunk, meg üldögéltünk. Majd elmentünk egy Borsos Miklós által kreált Babits emlékműhöz, majd fel a Bazilikába. Ez Mo. legnagyobb temploma, de nagyon gyönyörű volt belülről. Az biztos, életemben nem lépcsőztem annyit, mint akkor. Több mint 600 lépcsőt megmásztunk, hogy feljussunk a kupolába, de megérte. A kilátás eszméletlen volt. Mikor remegő lábakkal leértünk, fel is szálltunk a buszra, Visegrádot vettük célba. Felmentünk a fellegvárba, ahol a tanárok elengedtek minket egyedül nézelődni, ami nagy szó. Úgy látszik, nyolcadikra rájöttek, nem vagyunk kisbabák. Csak ezután jött a legjobb, a bobozás! Egy menetet az osztálypénzből mentünk, utána pedig kedvezményes volt nekünk. Sajnos csak kettőt tudtunk menni, mert bezárt. Majd haza is indultunk. Visszafele a sofőr ha lehet, még őrültebb útvonalat választott. Megint elmentünk Győr felé, aztán Székesfehérvárra, Veszprém, majd úgy Ajkára. De mint mindig, mosat is jól elhülyültük az időt, utólag az osztályfőnökünk mondta, hogy a sofőr teljesen kikészült tőlünk. Szegény… Félúton elkapott minket az eső, amit nyitott tetőablaknál élvezhettünk. Körülbelül este tízre értünk haza.
Összességében nekem nagyon tetszett az idei, egyben utolsó kirándulásunk. :D

De rég írtam.... Sajnálom! De itt a suli vége, nagyban hajrázok,de az iazi ok, hogy nem is igazán volt kedvem. Semmiképpen sem hagyom abba a TDCT-t, mert még nincs minden szál elvarrva, legfeljebb szüneteltetem egy kicsit. Arra is gondoltam, hogy belekezdek valami újba, még nem tudom. Tudom, hogy ez most hirtelen jött, mármint kevesellem ezt a bocsánatkéréses magyarázkodást, az előbb tök jól megírtam, sőt, még egy jó hosszú beszámolót is az osztálykirándulásról, de enm küldte el, most pedig már nincs időm. -.- Majd talán később megírom azt is. A lényeg: tényleg sajnálom, és úgy érzem, cserben hagytalak titeket. :( Remélem elnézitek, hogy nem jöttem, és nem utáltok.
Most téleg ennyi, mert még irodalmaznom kell -.-
Bikicsunáj xD

Úristen! (megint ezzel kezdődik? -.-) Most vettem észre, hogy nem küldte el a húsvéti bejegyzésem. Sajnálom, ezúton kívánok utólag is mindenkinek BOLDOG NYUSZIT! Remélem a lányoknak sok locsolójuk volt, és nem fognak elhervadni ;) A hír még annyi, hogy új dizi, de gondolom látjátok. :) Most megyek, nálam is elkezdődött a suli, ami egyenlő a tanulással ha nem akarok megbukni év végén(najó ott még nem tartunk xD), de semmi kedvem hozzá. Pápááá
U.i.: tudom írtam, hogy el kezdtem a második rész első fejezetét, és ez igaz is, megvan már kb 5 mondat... és elakadtam. Bocsii még várni kell erre

... ami történt velem. Úristen! Itt visongok a lakásban meg táncolok összevissza egész nap. :D Hihetetlen dolog történt! Ahogy most vissza gondolok mindenre újra ugrálhatnékom támad jókedvemben. De a lényegre térek:
Délelőtt felhívott egy pasas(nekünk nem volt suli :P), hogy olvastam a TDCT-t, és szerinte jó filmet lehetne belőle készíteni. Az első reakcióm az volt, hogy "Na ne hülyéskedjen, ennek nem dőlök be!" (vagy valami ilyesmi), de aztán addig mondogatta, meg rendesen bemutatkozott, meg minden, hogy elhittem. Ezek után csak hápogni tudtam a telefonba. 5 percig csak ültem az ágyamon kibámulva a fejemből ,és emésztettem a dolgokat. Mikor felfogtam, akkorát kiáltottam, hogy aki még aludt a városban, nem si, az országban, az biztos felébredt(ti nem hallottátok??). Felhívtam szüleimet is, barátnőimet is, meg mindenkit. Ők sem hittek nekem először. Szuper, szuper, szuper! Úgy érzem magam, mint egy amerikai filmben! Sohasem gondoltam volna, hogy valamelyik történetem lehet olyan jó, hogy megfilmesítik! Ja, és Amerikáról jut eszembe! Ami számotokra nem ekdvező, hogy a forgatás ott lesz... Egy hónap múlva én is utazom oda, több hónapig elszünk ott, tehát az írás lehetősége teljesen ki van zárva. Szóval vagy zárás, vgay szünet... még nem tudom eldönteni. Hiányozni fogtok nagyon, de meg kell értenetek, hogy ez mekkora lehetőség! Ez még legmerészebb álmaimban sem szerepelt. Jajj, most nagyon boldog vagyok! Már msot elképzeltem szinte az egészet egy filmben, és nekem tetszik! Remélem, majd ha kész lesz, szántok rá időt, kedves olvasóim, hogy megnézzétek. Uramisten, úgy érzem, még most sem fogtam fel teljesen! Te jó ég, megyek Amerikába, ahova mindig el akartam jutni, találkozni fogok hírességekkel(remélhetőleg), és a "könyvemből" film lesz! Valódi mozifilm! Úristen, egy dologról hogy bírok ennyi soron keresztül beszélni? Abba is hagyom...
Ezúttal búcsúzom is... Az egy hónap alatt szerintem már nem érdemes belekezdenem a TDCT 2. részébe, szóval sajnálom, de szüneteltetni kell... Lehet, hogy haamrosan be is zárok, mert több hónapig nem akarom csak úgy hagyni itt az oldalt. Sziasztok, köszönöm, hogy kitartottatok az oldal mellett, és olvastátok műveimet, na meg persze a jó véleményeket! Szeretlek titeket, majd a forgatáson gondolok rátok!
Katt a Bővebbenre, hogy több fontos dologról értesülj a forgatással kapcsolatban!