|
10. 04. Egy új katasztrófa... Nem tudom, ki nézte a Fókuszt vagy a Híradót vagy akármit, de aki látta, tudja miről bezsélek. Ugye Ajkán lakom, Kolontár és Devecser nincs olyan messez tőlünk, ráadásul a Timföldgyár még hozzánk tratozik. Engem nagyon megrázott a hír, borzasztó... Most sokkos állapotba kerültem, tiszta depis vgayok. Szívem szerint most sírnék, de heléyette itt könnyítek a lelkemen.
Aki nem tudná miről van szó:
Az ajkai Timföldgyár vörös-iszap tárolójának a gátjának annyi, a vörös-iszap kifolyt, Kolontárt teljesen elöntötte, Devecser harmadát, és még további települések felé folyik... Az anyag erősen lúgos, mérgező, sőt, radioaktív is, bár nem nagy mértékben. Egy mber meghalt, hárman eltűntek, 60-an megsérültek. A földeknek annyi, folyókba is beleömlött, szörnyű leírni is. Lehet, hogy majd vízünk sem lesz, ki tudja. A radioaktivitástól rákosak leszünk, meghalunk... Oké, most nagyon pesszimista voltam, de írtam, hogy depis állapotban vagyok.
Én először a suliban hallottam róla. Hatodik óra vége felé bejelentették a sulirdióban, hogy aki devecseri vagy kolontári, nem tud hazajutni, nem megy busz, vegyék fel a kapcsolatot a szüleikkel, mert valami gát kisazakdt. Ekkor még cska azt gondoltam, hogy csak az utat zárta el valami, itthon meg folyamatosan kapom a szörnyűbbnél megrázóbb híreket. Ráadásul osztálytársaim is vannak pl Devecserből.. Fogalmam sincs, meddig fajulhat még a dolog, de a károsultaknak kitartást kívánok!
Ezt muszáj volt kiírnom magamból, bár az állapotomon nem sokat segített, de mindegy. Ha még lesz valami, írok. Csáóó
| |