Régen jelentkeztem, igaz? Meg vannak az okai... Gondolkodtam, és döntésre jutottam. Köszönöm ezt a csodálatos két évet, soha nem fogom elfelejteni. Még mindig emlékszem az első kinézetre, amikro feltettem a Sarah's Diary első részét, aztán a többi 85-öt. Elkezdtem a TDCT-t, az első részt befejeztem és a másodiknál tartok. Úristen, könnyezek... ez nehéz lesz. Közben sok nehézségem akadt, suli, ihlethiány, stb. De mindig visszatértem, de mostanában még nagyobb kihagyásaim voltak. A gimi nehéz, most erre is hivatkozhatnék, de nem fogok. Egyszerűen meguntam. Nem az írást, csak ezt a történetet. Kezdjek újat? Nincs ötlet, sem idő. Most fog megszakadni a szívem. Nagyon hozzám nőtt a honlap, és ti is, drága olvasóim. (L) Tudjátok, hogy imádlak titeket és köszönök mindent. A dicsérő szavakat, a türelmeteket, kitartásotokat. De ennyi volt. Könnyes szemekkel kimondom hát: Vége. Már nem tudom folytatni, talán nem is érzek égető vágyat hozzá. A lapot nem törlöm, fent hagyok mindent, hátha egyszer... de nem hiszem. Most úgy érzem, itt hagytam lelkem  egy darabját, de muszáj megtennem. Még folytathatnám végtelenségekig az érzelgős beszédem, de felesleges lenne. Leírhatnám ezerszer, hogy mennyire hálás vagyok, de nem férne el itt. Oké, abbahagyom, mert nem bírom. 

a Szandy's stories ezennel bezárja kapuit

u.i.: Kérlek, ne könyörögjetek, hogy nyissak ki, az csak nehezebbé teszi számomra. Köszönöm...
Itt még megtaláltok néhanapján: http://dailyszandy.tumblr.com